Dr. Bussay László, muraszemenyei háziorvos, nemzetközi hírű borász
1958. június 4-én született, és 1987 óra él Zala megyében, ahol 1988 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel. Jelenleg háziorvosi teendőinek ellátása mellett a csörnyeföldi hegyen művel egy 5 és fél hektáros területet, aminek harmadán olasz-, harmadán rajnai rizlinget, a fennmaradó területen pedig javarészt szürkebarátot, traminit, illetve pinot noir-t és sárga muskotályt termel, kizárólagosan palackozásra. Boraival a hazai és nemzetközi versenyeken is kiváló eredményeket ért el, két éve a 2003-as évjáratú traminijével az Alpok-Adria Verseny Grand Champion Díját nyerte el, a 2004-es Esküvé nevű cuvée-jét pedig az angol Decanter nevű borászati szaklap szakírói beválasztották a világ tíz legjobb rizlingje közé. A legrangosabb hazai versenynek számító Pannon Bormustrán szinte valamennyi általa termelt bor szerepel a 20 legjobb fehér, 20 legjobb vörös, illetve 10 legjobb édes kategória élmezőnyében. Borai szinte valamennyi felső kategóriás budapesti szállodában és étteremben, így a Four Season-ben, a Hyatt-ben és a Gundelben is kapható.
Ugyanez a hír a Derékhegy csoport hathatós közremőködésével felkerült A Művelt Alkeszra is:
< Előző | Következő > |
---|