A Pálosok jó munkát végeztek, semmi kétség. A szürkebarát nem csak Egerben, hanem az ország másik végében, Csörnyeföldön is otthonra talált. Köszönhető ez persze Bussay Lászlónak is, a főállású háziorvosnak, aki a szőlőben is megszállottan folytatja munkáját. Az alacsony kordonon művelt szőlőt annál jobban nem igen lehet hozamkorlátozni, ahogy azt a csörnyeföldi doktortól megszoktuk: egy tőke egy palack bor. Ezért aztán jöhet akár hóvihar is, ilyen szigorú filozófia mellett nem nagyon okozhat csalódást egyetlen évjárat sem. A stílushoz hozzá tartozik még, hogy első töltésű égetett újfában, de nagy hordóban érlelődött az anyag. A fás jegyek ezért teljességgel hiányoznak. Helyettük tökéletes az egyensúly a gyümölcsös és a minerális alkotóelemek között. A pohárban lassan, méltóságteljesen mozog, a kehely falára tapadva nagy testről árulkodik. Csak egészen kivételes fehérborok rendelkeznek ilyen húsos testtel, ilyen krémes-olajos szerkezettel.
Az már csak hab a tortán, hogy saját élesztővel erjedt, utána pedig hónapokon keresztül battonage-t kapott, vagyis a seprőt rendszeresen kevergette a borász. Friss bor még, már most is nagyon jól iható, de valószínűleg télen mutatja meg igazi arcát.