A korábban kóstolt 2005-ös Esküvé kapcsán említettem, hogy emlékeim szerint a 2004-es mintha érettebb és arányosabb lett volna. Ennek lehet oka az évjárat (2005 megszépítette 2004-et), de lehet, hogy a Bussay-borok legendás palackérési potenciálja működik a háttérben. (A közelmúltban volt szerencsém 1995-ös Bussay Traminit kóstolni. Makkegészséges.)
Unásig ismételgetem, de nem találok rá jobb szót: a Bussay-borok tiszták. Nem feltétlenül a legtetszetősebbek, és talán kell egy kis sznobéria is ahhoz, hogy beléjük szeressünk, de ha megkapjuk a kezdő lökést, gyorsan gurulunk lefelé a jóba.
Az Esküvé 2004-ben is csontszáraz, de kerekebb, illatosabb, gyümölcsösebb, mint a 2005-ös. Illatában akácméz, tűzkő, körte és citrusok. Magasság és szélesség eszményi egyensúlyban. Lehet a Taposó-Kút első nekifutásra megnyerőbb, gazdagabb, de az Esküvében a kevesebb több. Mint egy kínai tusrajz. És szemben a harmadnapra fába omló Taposó-Kút Küvével, az Esküvé folyamatosan szépült, gazdagodott.
Az Esküvé sem mozdít meg hegyeket, de a puszta érzékszervin túl esztétikai élményt is ad. A toplistákat soha nem fogja vezetni, de a cult following esélye megvan.
PS: Szvsz a 2004-es Esküvé és a 2004-es Györgykovács Olaszrizling a műfaj két klasszikusa.
