Három borász munkásságát töltötték palackba, ugyanis a furmint vesszőket Szepsy István adta Bussay Lászlónak, aki Csörnyeföld mellett telepítette el azokat, Murára néző teraszokon. A végső simításokat a Heimann Családi birtokon végezték el, itt került letöltésre kóstolásunk tárgya.
Nagyon nehezen nyíló tétel. Mély, szalmasárga színnel, és furcsa, pörkölt földimogyorós aromával nyit. Nem szép ez elsőre, félre is tettem a palackot, sőt, megfordult a fejemben a borhiba is. Fél nap szellőztetés után megbussayztam a tételt. [Bussayzni: szleng; a pohár száját befogva, a bort habzásig rázva előcsalhatjuk a benne rejlő illatjegyeket. Nevét Bussay doktor illatolási technikájáról kapta. Figyeljünk a tenyér és a pohár átmérőjének helyes arányára, ha rosszul mérjük ezt fel, a bor jelentős része a padlón köt ki. Lehetőség szerint szabadtéren bussayzzunk. A módszer előnye, hogy nem kell több ezer söndörgető mozdulattal fárasztani a csuklónkat.] A rázás eredményeként a pörkölési aromák mögül súlyos gyümölcsillat kandikált ki. Túlérett őszibarackra, hovatovább kandírozott narancsra jellemző jegyeket fedeztem fel a borban. Sajnos azonban ízben is tolakodó a fahordó, mögötte azért van némi beérett, lédús körte, fahéjas, karamellizált alma (eredetileg más borhoz sütöttem Tatin tortát, ehhez illett a legjobban). A 13,5-es alkohol a lecsengésbe melegséget visz. Mindenképpen időt kér a bor: ha most bontjuk, akkor szellőzködni akar, de jobban járunk, ha ennek is mi adjuk meg a palackérést. Öt pontot csak az ad rá, aki nem ítél elsőre és látja a jövőt benne. Én a jelennek élek, így négy pontot tudok rá mindössze kimérni.
