Aztán meg összefutottam Bussay László 2005-ös Esküvéjével magam is, amelyet épp az imént méltatott AM kolléga. Hét falu háziorvosa nagy kedvencem nekem rég, és általános tapasztalatom, hogy műveit – a 2003-asakat leszámítva – nagyon is megéri érlelni hosszan, hiszen olyan harmadlagos erényeket csillogtatnak idővel, amilyeneket csak nagyon kevés konkurens. Ehhez képest hülye voltam kibontani ezt a derék 2005-öst, és nem is volt elsöprő, illatban zártnak, ízben harciasnak bizonyult egyszerre, igaz, kéthétnyi állongás után máris előjött belőle remek füstösség és minerália, melyekért odavagyok amúgy. Most 4 pont ez nálam, de vagy két év múlva másfélszer több lesz, vitán felül.
Netbirtok
Egy kis menedék a szőlőhegyen. Ez a kis netbirtok újjá akarja éleszteni a régi szőlőhegy világát. Újjá akarja építeni a ledőlt bástyákat, az enyészet világát, hogy újra élettel teljen meg a hegy, s a pince. Emlékezni, s újra átélni szeretne egy régi értékrendet. E sorok írója egy műegyetemet végzett srác, aki a jövőben a borral is szeretne foglalkozni.
Bussay-sarok
interjúk, cikkek, borok
- Csörnyeföldi Krónikák I.
- A borászkodás genetikai terheltség, olyan mint az őszülés vagy a kopaszodás
- Évértékelő
- Zala.hu - A jó bor titka...
- Pécsi Borozó - Pincelátogatás
- tothsandorvideo
- Bortársaság, 2008 november
- Deluxe Magazin, 2008 május
- Magyar Demokrata
- Zalamédia, 2007 március
- Gusto magazin, 2007 február
- Zalai hírlap, 2007 január
- Nemzetközi Gastroblues Fesztivál
- Muránia, 2006
- Borbarát magazin 2004 tavasz:
- Zalamédia, 2004 január
- Borbarát magazin, 2000 ősz
- Bussay Olaszrizling 2008
- Bussay Pinot Noir 2009
- Bussay Csókaszőlő 2009
- Bussay Olaszrizling 2007
- Bussay Rajnai Rizling 2008
- Bussay Tramini 2008
- Bussay Pinot Noir 2008
- Bussay Csörnyeföldi Rajnai Rizling 2007
- Bussay Csörnyeföldi Sárgamuskotály 2007
- Kerkaborum Furmint Reserve 2007
- Kerkaborum Furmint 2007
- Bussay 2007-es kóstoló
- Bussay Olaszrizling 2007
- Bussay Olaszrizling 2007
- Bussay Olaszrizling 2007
- Bussay Tramini 2007
- Bussay Szürkebarát, 2007
- Kerkaborum Vörcsöki Furmint 2006 (palack)
- Bussay Tramini 2007
- Bussay Esküvé 2004
- Csörnyeföldi Rajnai rizling 2006 (rezeda)
- Kerkaborum Vörcsöki Furmint 2006 (vörös és fehér)
- Bussay Esküvé 2006
- Kerkaborum Vörcsöki Furmint 2006
- Szürkebarát 2006
- Esküvé 2006
- Tramini 2006
- Turbórizling
- Esküvé 2005
- Szürkebarát 2005
- Tramini 2005
- Botrytis Tramini (édes) (korlátozott) 2006
- Szürkebarát 2005-06
- Esküvé 2005-06
- Olaszrízling 2003
- Tramini 2005
- Tramini 2003
- Bussay Esküvé 2006
- Bussay Rajnai Rizling 2006
- Bussay Esküvé 2003
- Bussay Olaszrizling 2006
- Bussay Szürkebarát 2006
- Bussay Esküvé 2006
- Bussay Esküvé 2005
- Bussay Szürkebarát 2003
- Bussay Szürkebarát 2005
- Szürkebarát 2005
- Esküvé 2004
- Esküvé 2005
- Esküvé 2005
- Bussay Esküvé 2005
- Olaszrizling, Sárga muskotály, Tramini 2003
Dr Bussay László borairól megjelent írások