Derékhegy, a szépülő zalai szőlőhegy

"Hitem a családomban, hitem a munkámban, hitem a küldetésemben és hitem Istenben együtt jelentik magyarságomat, s egyik sem különb a másiknál. Egyszerűen szeretek itt élni, szeretek magyarnak lenni, ezért jöttem haza Párizsból. Akinek mennie kell menjen, ha ez a sorsa. De a földhöz, az országhoz, a nyelvhez, a kultúrához ragaszkodni kell. Van a családunknak hatvan hektárja, ami azt jelenti, hogy Magyarország területének 150 ezred részét műveljük. Hiszek abban, amit Gibrán próféta leírt, hogy amikor dolgoztok, beteljesítetek egy darabkát a föld legmesszibb álmából, amely álom rátok szabatott, mielőtt még megszülettetek volna."

Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van bor-ország és van pálinka-ország. Eszerint van bornép és pálinkanép. A bornépek geniálisak; a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak a bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok. Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik; nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket.

"Arca barázdált, megszántott föld: évek húztak benne lomha ekét. Tenyere takaró, nehéz dunyha kérge, ujja gyengén rügyező, öreg almaág. Hallgatása beszél, beszéde halk, szerkeszt nehéz testamentumot. Rád hagyom a kertet, mindent neked hagyok. Rád hagyom a fáradtságot, az örök küszködést, hogy a napoknak értelmet találj, rád hagyom az elfagyott virágot és az elégett gyümölcsöt, hogy újra és újra megéld a halált. Rád hagyom a félelmet: perzseljen minden ítélet, amit adsz és fogadsz, és rád hagyom a nyüveket, a sarat lábad előtt, hogy lásd, az érzéketleneknek ellenség maradsz. És rád hagyom a reggelt is, hogy magasan szállhass, és rád hagyom az estét, hogy hazatalálj. Rád hagyom a szőlőt, hogy neveljen téged, és rád hagyom a bort, hogy te neveld magad. Rád hagyom a megfáradás örömét, a munka gyümölcsét, örökös hercegséget, az értelem tavát: idd saját szőlőd levét és edd magad kenyerét, hogy felismerd a hamis próféták szavát. Rád hagyom a szót, hogy magad nyelvén érts, idegen maradjon, ki neked abrakot dobva jobb létet ígér. Rád hagyom a hitet, hogy érdemes élni, s hogy csak az érdemtelen henyél. Arca felett sima a rét, a hagyaték előtted hever, ne engedd, ne hagyd szétfutni az örökösöket."

Alkonyi László, Borbarát magazin

Talán.

Talán holnap jobb lesz.

Talán víz kerül, ha szomjas a föld,

Talán tűz lobban, amikor metsző a hideg.

Talán a kényurak eltakarodnak, s a szolgák felszabadulnak.

Talán fény gyúl lelkünkben, és eleresztik a pokoltól nyert hatalmat.

Bárhol ihatsz, csak ne rejtőzz el soha. Ha elrejtőzöl, olyan leszel, mint annak a nőnek a combja, aki ingét még a nászéjszakáján sem vetette le. Sunyi, vaksi és geil leszel. Bárhol ihatsz, de mindenütt légy öntudatos és szemérmes, mert a kettő egy. Nyáron igyál a kertben, a fa alatt, vagy a verandán, ha nagy a forróság a hűs szobában, vagy a pincében. Légy gondtalan. Nem szabad a homályban élni. Mindig mondd: most bort iszom. Ne tagadd le magad elől, s akkor nem lesz baj. Ne légy olyan, mint a pietista, vagy a puritán, aki zabál és közben azt mondja: nem eszem, nem eszem. Mindazt, amihez kedved van, tedd meg. Ne tagadd meg magadtól főként a szerelmet. És a bort. Ha így élsz, akkor leülhetsz az országút szélére, előveheted a kulacsodat és ihatsz, és helyesen fogsz cselekedni. Télen ihatsz a kályha mellett, a konyhában, kint a havon, a korcsmában, vagy az íróasztal mellett. Ihatsz még az utcasarkon is, ha az üvegből egyet húzol csak úgy könyv nélkül, mint mondják. Ihatsz még magányos szobádban is, ihatsz az ágyban és a fürdőkádban. Ez mind jól van így.

„Vannak, akik veszteséggel, verejtékkel csak azért is művelik a szőlőt és akik kiirtják a János püspök által telepített szőlők helyén a szocializmus évtizedeiben nőtt erdőket, bozótosokat és újjáépítik a ledőlt bástyákat. Akik ezt a gazdaságilag teljesen értelmetlen feladatot vállalják, azok kapcsolata a Balaton-parti hegyek szellemével már egy életre szól. Akit ugyanis a hegy, a szőlő magához hívott, azt többé már nem engedi szabadon.”

Laposa József