Muránia

A tovább után Nógrádi László Ápolni a múltat, tervezni a jövőt c. könyvéből közlök részleteket, melyekben szóba kerül Bussay László, a Zalai Borvidék, a Muravidék és ezzel kapcsolatban pár gondolat.

– Egyéb témákban is szóba került a neve. Vegyük először a „Nógrádi−szőlőket”, mekkora ez a terület?

– Nevetségesnek tartom, hogy a politikusok körül kialakult ez a szőlőprobléma. Nekem 200 tőke szőlőm van Nagykanizsán, amit még 1996−ban vettem, ma már egyre nehezebb a gondozása a távolság miatt, és erősen töröm a fejem az eladásán. Baráti kapcsolataim, életformám, a zalai hagyományok tisztelete hatására Csörnyeföldön vettem hagyatékból egynagyon elhanyagolt, körülbelül 80 éves szőlőt. Első dolgom a szőlő kivágása volt, majd az újratelepítésből most 600 tő fogja hozni az első termését. Ezenkívül, mivel Lentiben szeretnék letelepedni, a Lenti hegyen vásároltam egy kis házat, amelyhez 240 tő szőlő is tartozik. Hát ennyi az a nagy Nógrádi−szőlőbirodalom, amiről annyit beszélnek. Egyébként azt is mondták, hogy harmincmilliós támogatást vettem fel a szőlőimre, ami annyiban igaz, hogy egy idetelepült szekszárdi borászt – aki ténylegesen egy nagyobb területet telepített –, azonkívül a kerkaszentkirályi polgármester telepítését, dr. Bussay László országos hírű borászt segítettem pályázati úton támogatásokhoz juttatni. Aki tudja, hogy egy ilyen támogatás talajmintavétellel, rengeteg adminisztrációs munkával jár, az megérti, hogy 600 tőkére nem érdemes ennyi energiát fordítani. (...)

A zalai borok évszázadokon keresztül nagyon elismertek voltak, és a határ két oldalán munkálkodó gazdák összefogása révén egy évtized múlva akár már nagyon komoly egzisztenciális kitörési lehetőséget is jelenthet a borászat ezen a vidéken. A földrajzi szempontból egy egységnek tekinthető szlovéniai Lendva−hegy és a magyarországi Lenti−hegy egy borvidéknek is számított valamikor, és az lenne a kívánatos, ha a határ két oldalán élő borászok hamarosan együtt jelennének meg a hazai és a külföldi piacon. Hiába, ami összetartozik, az össze is nő előbb−utóbb.

– Erre égető szükség lenne, hiszen a zalai borok még idehaza is kevéssé népszerűek. Nemrégiben készült egy felmérés, amely szerint az áruházláncokban a zalai borvidék 1 százalék alatt képviselteti magát, holott itt is néhányan rendkívül jó minőségű borokat termelnek – panaszolta az ifjú borásznő. – A palettát mindenképpen szélesíteni kell, s ehhez a megfelelő marketingmunkát hozzá kell rendelni. Hála Istennek, ez a folyamat már megindult, és egyre több neves borásszal büszkélkedhet Lenti és környéke. Hadd utaljak Bussay Lászlóra, akinek az elmúlt két évben a Pannon Bormustrán két nedűje is bekerült Magyarország legjobb húsz legjobb fehérbora közé, és nem túlzás kijelenteni, hogy őt már az első 10−15 magyar borász között tartják számon.

LÉLEKERŐSÍTÉS

– A Mura mente évtizedeken keresztül elfeledett vidék volt, de végre újra bekerült a köztudatba – állítja Bence Lajos. – Egyre többen vetődnek el erre a környékre, és mindenki elcsodálkozik, hogy mennyi látnivalóval büszkélkedhetünk a szlovén–magyar-horvát határvidéken, amely mind a három nemzet kultúráját felvonultatja. Pesti barátaim szerint már−már elveszettnek hitt nyugalmat sugároz a táj. E táj lelke pedig azáltal erősödik majd, ha itt tartja szülötteit. Amennyiben tényleg még több turista érkezik hozzánk, és az eurorégió továbbra is ilyen szépen muzsikál, akkor a magyar fiatalok nagy része a szülőföldjén marad. Mert ez a lényeg.

(Zsebők Csaba írása a Demokrata című hetilapban, 2005. december 8.)

Nógrádi László Lenti város polgármestere, országgyűlési képviselő szerint a Lentitől – pontosabban Lendvától – a dél−zalai Homokkomáromig terjedő szőlőültetvények egységes bortermő területet alkotnának. Az együttműködés és az összefogás révén a térség jobban kiaknázhatná a természeti szépségekben és a kiváló borokban rejlő lehetőségeket.

– A zalai borvidék az egyik legősibb az ország borvidékei közt, és itt a szőlő−, bortermelés nemcsak hobbi, vagy nem elsősorban üzleti vállalkozás – mint Villányban vagy Szekszárdon –, hanem életforma – mondta lapunknak Nógrádi László, aki mostanság Tantalics Béla helytörténésszel közösen próbálja kötetbe gyűjteni a zalai bortermelés kultúrtörténeti gyöngyszemeit. – Zala dombos vidék, minden kis településnek megvan a maga „hegye”, és szinte minden falusi embernek van birtoka. Lentihegy−Gosztolán például több ezer pince található, s az emberek munka után, hétvégenként szívesen munkálkodnak a hegyoldalban; ezért mondom, hogy ez egy életforma. A több ezer kis pince vonzó lehet a turisták számára a maguk feltáratlanságában, borutak és egyéb, a borral és a szőlővel kapcsolatos programok megszervezésével egy−egy napra biztosan ki lehetne csalogatni a vendégeket a négycsillagos szállodákból. Ez csak összefogás kérdése, amit mihamarabb szeretnénk megvalósítani.

– Egyre több borász ér el komoly sikereket is a hazai és a nemzetközi borversenyeken.

– Így van, s a teljesség igénye nélkül itt most csakdr. Bussay Lászlónak, Csörnyeföld és Muraszemenye körzeti orvosának nevét említeném meg, aki az elmúlt években óriási eredményeket ért el a borminőség területén, és visszahozta az országos, és nyugodtan mondhatom, hogy a nemzetközi hírnevet is ennek a vidéknek. Részben az ő aktivitása révén elindult egy hatalmas fejlődés a térségben a borkultúra ügyében, hagyománya lett annak, hogy mind több faluban rendeznek borversenyt; én magam is negyven−negyvenöt seregszemlén veszek részt egy évben.

(...)

Nógrádi László szerint a térségi együttműködés legfőbb célja a borturizmus élénkítése, a zalai borvidék és a szlovén pincészetek népszerűsítése. Mint mondta, sokan nem tudják, hogy ebben a térségben– az ország 22. borvidékén – több ezer pincészet működik, az itt termő szőlőkből jó minőségű bort, elsősorban olaszrizlinget készítenek. A polgármester hozzátette: a közeljövőben szeretnének kialakítani egy határon átnyúló borutat. Ha ez az elképzelés megvalósul, a térségbe látogató turisták nemcsak a zalai, hanem a szlovén borokat is megkóstolhatnák. Az idegenforgalmi övezet fejlesztésének, a borvidék népszerűsítésének a borászok is örülnek. Bussay László, az évente 22 ezer palack bort előállító csörnyeföldi borász szerint vissza kell szerezni a zalai borvidék rangját, ismertségét. Mint mondta, ezen a vidéken manapság a legtöbben maguknak, családjuknak, ismerőseiknek készítenek bort, de szinte mindenhol marad felesleg, amit érdemes lenne értékesíteni. Bussay László szerint ugyanis kifejezetten ízletes nedűk készülnek a zalai borvidéken. Példaként azt említette: a közelmúltban öt ország borászai számára meghirdetett Alpok–Adria versenyen szerzett győzelmet traminijével, egy másik borát pedig a világ tíz legjobb rizlingje közé sorolta egy angol szaklap.

(Megjelent a Népszabadságban, 2007. február 5. A cikk szerzője Boda András)

(...)

A történelmi Zala vármegye bortermő helyeit járták végig az Első Huszárezred regrutái, a Vincenapi pinceszemle a Balaton−felvidéken vette kezdetét, majd Nagyrada s végül a Mura mente következett, ahol Bussay László látta vendégül a csapatot.

– A régi néphagyományt akarjuk feleleveníteni, azt a szokást, amikor a szőlősgazdák Vince−napon felkeresték egymást, elbeszélgettek az asztal mellett, s megkóstolták a borokat – mondta Csondor Csaba, a pinceszemle ötletgazdája. – Ezt a szokást 2000−ben a murarátkai szőlőhegyen indítottuk útjára, s azóta minden évben megrendezzük. Arról sem feledkezünk meg, hogy a Vince−nap terményvarázsló ünnep, ezért az évszázados hagyományoknak megfelelően mi is áldást kérünk a gazda szőlőjére. A Csörnyeföld melletti hegyen a huszárok gömböcöt, azaz disznósajtot és füstölt házi májast akasztottak a szőlővesszőre, majd rögtön áldomást is ittak, közben fürkésző szemekkel nézték az eget, hiszen a szólás szerint, ha Vince−napon megcsordul az eresz, akkor tele lesz a pince. Márpedig az esti órákban komoly viharfelhők gyülekeztek, azaz számítani lehetett az égi áldásra.

– Jónak ígérkezik az idei év, bár az erjedés lassan indult meg – foglalta össze röviden dr. Bussay László. – A mennyiséggel nem lesz gond, hiszen átlagon felüli volt a termés, ám a nagy szárazság után a szőlőszemek hirtelen vették fel a vizet, ezért pihen− tetni kellett a termést. Jómagam október 12−én kezdtem el a szüretet, s november 7−én fejeztem be. A nemzetközi hírű borász szerint az erjedés kései beindulásának két oka lehet, egyrészt a 38 fokos nyári meleg az élesztőflórát megváltoztatta, majd ahirtelen jött, s 370 millimétert kitevő csapadék a maradékot is lemosta a szőlőről. – Ilyen eleve vesztesnek ígérkező csatából jól kijönni valóban huszáros tett – mondta stílszerűen a borász. – Most is úgy vélem, továbbra is hagyni kell a bort, hadd pihenjen, s akkor biztosan elégedettek lehetünk az eredménnyel.

(Megjelent a .zalai Hírlapban, 2008. január 23. A cikk szerzője: Gyuricza Ferenc)

forrás: Nógrádi László Ápolni a múltat, tervezni a jövőt