Sokaknak meglepő lesz, de eddig még egyszer sem jutottam ki a várba borfesztivál idején. Valami mindig keresztülhúzta a számításomat. Most pénteken azonban nem akadt ilyen, így boldogan adtam ki a jelszót: JÖVÜNK! Címszavakban az estéről: Losonczi, Skalli, Tornai, Cuk, Balla Géza, Etyeki Kúria, Vida, Cezar, Benkó Dixieland, Vivat Bacchus, Mangel Ilona fogadója, Töki Pompos, Nemzeti Galéria.
Még mielőtt nagyon belekezdenék, a cím némi magyarázatra szorul. Tudni kell hozzá, hogy mi a Balaton partján nőttünk fel, így végigjártuk a tó észak-nyugati partjának összes valamirevaló borfesztiválját Keszthelytől, Balatongyörökig. Ittunk pár korrekt bort, egy-két nagyon jót, sok botrányosat, pinot 3 cukkorral, felkeverve vagy éppen annyira agyonkénezett bort, hogy csak azt nem lökte orrba, aki nem kóstolta. Volt pár olyan jelenet, amin addig nevettünk, amíg nem kezdett már komolyan fájni tőle az oldalunk. Volt, hogy eláztunk. Volt, hogy a színpadon táncoltunk. Volt, hogy tácsendgósat játszottunk. Volt, hogy nem mertük megszólítani. Volt, hogy csak azért kóstoltunk valahol, mert tetszett a személyzet. És olyan is volt, hogy hazafelé ordítottunk a bringán, mert már annyira hideg volt rövidnadrágosan. Meg még reggelig sorolhatnám. Az egyik nyári tour the Balatonunk közben belefutottunk a Fürdei borfesztbe. Aztán idén megint visszatértünk és tapasztaltuk azt, amit korábban is már, hogy a fesztivál kicsit előrébb jár, mint a miénk, kicsit nyugatabbra. Mostanra a helyszín is igencsak megszépült, sőt! Még napokig beszéltünk róla, hogy mennyit fejlődött az utóbbi években Füred és irigykedtünk is egy sort. Aztán most a vár után valahogy a címben szereplő kérdés jutott az eszembe. Az ilyen magamfajta, régimódi ember mindig is vonzódott az olyan helyekhez, mint a Budai Vár. Kevés jobb helyet tudnék elképzelni egy borfesztiválhoz.
Ha már ott voltunk és lehetett, először a Nemzeti Galériába mentünk be. Bandika még arra is emlékezett, hogy a negyedikes töriatlaszban melyik festmény hányadik oldalon volt. Aztán kis körbenézés után Losonczi Bálint, 2008-as Úrráteszi Olaszrizlingjét kóstoltuk meg. Nehezen tudtam először megszólalni, mert annyira tetszett, hogy kerestem rá a megfelelő szót. Marci már írt róla egyszer itt. Kezdő borissza koromban nem tartottam sokra a rizlinget. De talán nem csak az én hibám volt ez, mert azok a borok, amikkel akkor találkoztam nem sok jó szót érdemeltek. Pedig már Márai is megírta, hogy a rizlingben ritkán csalódik a magyar. Úrráteszi. Már a dűlű neve is milyen szépen cseng az arra fogékony ember fülében. Harmónikus, nagyon koncentrált bor, bekerült a kedvencek közé egy kalapemelés mellett.
Aztán Robert Skalli következett Dél-Franciaországból egy 07es Viognier borral. Eddig sem a borászt sem a fajtát nem ismertem, de egyből megtetszett. Mangós, barackos ízek. Az érdeklődésemet felkeltette a fajta iránt.
Tornaiékhoz kétszer is betértünk, először egy furmintra, majd zárásként egy jégborra. Ugyan nem terveztük ilyen tömény édest bort inni eredetileg, de sokak szerint jót tenne nekem, ha többször barátkoznék velük. Mindenesetre itt is nagyon jó borokat ittunk.
Bár nekem kedvem lett volna végig csak fehéreket inni, Bandi barátom vörösökre is vágyott, én meg nem ellenkedtem. Mindig is a szívemen viseltem az elszakított területeken borászkodó magyarok sorsát, így őket próbáltuk felkutatni. Megörültem, amikor a távolból megláttam Cukék pillangós címkéit. Lendvai borászatról van szó, jártunk is már náluk és a Hadik Vére nevet viselő küvéjük nagy kedvencem volt. Sajnos most valahogy annyira nem tetszett. Aztán szintén a régről ismert Balla Géza kadarkája következett Arad-Hegyaljáról. Amit nehéz összehasonlítani anyaországi társaival, de nekem mégis az egyik kedvencem.
Aztán volt még egy nagyradai CS a Cezar pincészettől, a Zalai borvidékről. Nem kimondottan az ilyen stílusú vörösöket kedvelem és az sem kizárt, hogy errefelé nem ezt a fajtát kellene erőltetni. Jött még az Etyeki Kúria Magyar Vándora a soproni birtokukról. Egy felejthető francia merlot és egy Kékfrankos válogatás Vida Pétertől, ami a vörösök között hazavitte a pálmát nálam.
Volt még úgy a vörös sor közepe felé a méltán világhírű Benkó Dixieland koncertje, majd a sor végén a Vivat Bacchus.
| < Előző | Következő > |
|---|
